Már 342 szócikk közül válogathatsz.

A Politikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes tudástár. Legyél Te is a Politikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


Magyarország új alkotmánya, amely az új alaptörvény nevet viseli, 2012. január 1-jén lépett hatályba.

 

Magyarország Alaptörvénye - letöltés (pdf)

 

A korábbi alkotmány azzal kezdődik, hogy Magyarország: köztársaság, majd Magyar Köztársaságnak nevezi az országot, addig az új alaptörvényben az olvasható, hogy “hazánk neve Magyarország”.

 

Az új alkotmány értelmében az államfőnek továbbra is joga feloszlatni az Országgyűlést akkor, ha a kormány megbízatásának megszűnése esetén a köztársasági elnök által miniszterelnöknek javasolt személyt a Ház az első személyi javaslat megtételének napjától számított 40 napon belül nem választja meg. Az államfő akkor is élhet a feloszlatás lehetőségével, ha a parlament az adott évre vonatkozó központi büdzsét március 31-ig nem fogadja el.

 

Amíg az államadósság meghaladja a teljes hazai össztermék felét, az Országgyűlés csak olyan költségvetést fogadhat el, amely az államadósság teljes hazai össztermékhez viszonyított arányának csökkentését tartalmazza. Hasonlóképpen a központi büdzsé végrehajtása során nem vehető fel olyan kölcsön, amely az államadósság növekedését eredményezné. Ezektől a szabályoktól “csak különleges jogrend idején, az azt kiváltó körülmények okozta következmények enyhítéséhez szükséges mértékben vagy a nemzetgazdaság tartós és jelentős visszaesése esetén, a nemzetgazdasági egyensúly helyreállításához szükséges mértékben lehet eltérni”.

 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét továbbra is hat évre nevezi ki a köztársasági elnök, és az államfő joga az MNB alelnökeinek kinevezése is. Az új alaptörvényben – szemben az eddig hatályossal – szerepel a Költségvetési Tanács, amelynek tagjai az államfő által hat évre kinevezett elnök, valamint az MNB, illetve a számvevőszék elnöke. A büdzsé elfogadásához szükség lesz a tanács előzetes jóváhagyására. Az alaptörvény azt is rögzíti, hogy az ország hivatalos pénzneme a forint.

 


Szponzorált hirdetések

 



Szakmai partner



Médiapédia Patikapédia Netpédia Jógapédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia internetes tudástár jóga tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése

Szakmai partner