Már 342 szócikk közül válogathatsz.

A Politikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes tudástár. Legyél Te is a Politikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


A minisztérium a központi közigazgatás állami szerveinek egyik típusa. A közigazgatás az állami szervek elkülönült alrendszere, mely az állami feladatok megvalósítását látja el, közhatalmat gyakorolva az egész társadalomra kiterjedően. Célja a közügyek koordinálása, a közérdek érvényesítése. Tevékenységét intézményesült szervezeteken keresztül valósítja meg. Az egyik legmagasabb szintű ilyen szervezet a minisztérium, melynek feladata meghatározott szakfeladatok, az államigazgatás egy-egy fő szakterületének (pl. gazdaság, egészségügy, oktatásügy, honvédelem) ellátása. Hazánkban a minisztérium munkájáért személyesen a miniszter felelős. A minisztériumok munkájában a miniszter után a legfontosabb vezetői szerepet az államtitkárok látják el.

 

A minisztérium feladatkörei:

 

- kormány-előterjesztések előkészítése és a kormány döntéseinek végrehajtása
- jogszabály-előkészítési és jogalkotási feladatok
- ágazati stratégiaalkotás, tervezési feladatok
- irányítási, felügyeleti, ellenőrzési feladatok
- egyedi ügyekben, valamint hatósági ügyekben első vagy másodfokú döntési jogkörök
- információs szolgáltató feladatok
- nemzetközi kapcsolatok kialakítása, ápolása
- civil kapcsolatok kialakítása, ápolása

 

A minisztérium intézményesített formája az újkorban alakult ki. Először Franciaországban hoztak létre minisztériumokat a nagy francia forradalom után, azóta a kormánycentralizáció és a központi kormányzat leghatékonyabb államigazgatási szervezési módjának bizonyult, amely a középkorra visszanyúló igazgatásmódokat egymásután mindenütt kiszorította.

 

A minisztereket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki és menti fel. Az egyes minisztériumok működését a Szervezeti és Működési Szabályzat határozza meg.

 

A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolását külön törvény tartalmazza.

 

A második Orbán-kormány a következő minisztériumokból áll:


Belügyminisztérium (a honlapja itt érhető el),
Honvédelmi Minisztérium (a honlapja itt érhető el),
• Nemzeti Erőforrás Minisztérium (a honlapja itt érhető el, melyen elérhetők a jogelőd minisztériumok korábbi dokumentumai is),
• Vidékfejlesztési Minisztérium (a honlapja itt érhető el, melyen elérhetők a jogelőd minisztérium korábbi dokumentumai is),
• Külügyminisztérium (a honlapja itt érhető el),
Nemzetgazdasági Minisztérium (a honlapja itt érhető el, melyen elérhetők a jogelőd minisztériumok korábbi dokumentumai is),
• Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (honlapja itt érhető el, melyen elérhetők a jogelőd minisztériumok korábbi dokumentumai is),
• Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (honlapja itt érhető el, melyen elérhetők a jogelőd minisztériumok korábbi dokumentumai is)
 


A szócikkhez társított címkék:
államigazgatás , miniszter , minisztérium

Szponzorált hirdetések

 

Hirdetés


Szakmai partner



Médiapédia Patikapédia Netpédia Jógapédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia internetes tudástár jóga tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése

Szakmai partner