Már 342 szócikk közül válogathatsz.

A Politikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes tudástár. Legyél Te is a Politikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


Vének tanácsa, másnéven Gerusia.

A vének tanácsa Spárta államtanácsa, mely a legfontosabb államügyek esetében döntéselőkészítő joggal bíró testület volt. Tagjait élethossziglan választották a harcokban kitűnt idős állampolgárokból. A tanács a népgyűlés határozatait is érvényteleníthette, ha azok ütköztek a polisz érdekeivel.

A spártai állam két szervezet kezében volt. Az egyik a vének tanácsa, mely a két királyból és a 28 vénből állt. A királyok háborúban hadvezérek voltak, békében a vallási szertartások irányítását végezték. A vének tanácsának tehetett javaslatot a népgyűlésnek, hogy miről tárgyaljon, s ha a döntés nem volt a vének szerint kedvező, szétoszlathatták azt. A vének tanácsa mellett még választottak 5 felügyelőt, akik az állam életének tényleges irányítói voltak. A 30. évüket elért polgárok tölthették be egy évre ezt a tisztséget. Feladatuk volt a bíráskodás, rendőri felügyelet, tisztviselők ellenőrzése, külpolitika.
 


A szócikkhez társított címkék:
spárta

Szponzorált hirdetések

 



Szakmai partner



Médiapédia Patikapédia Netpédia Jógapédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia internetes tudástár jóga tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése

Szakmai partner