Már 342 szócikk közül válogathatsz.

A Politikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes tudástár. Legyél Te is a Politikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Stumpf István dr.

 

 

1957. augusztus 5-én született Sárospatakon.

 

A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1982-ben jogi, majd 1985-ben a Bölcsészettudományi Karán szociológus diplomát szerzett. Tanulmányait 1989-ben az Európa Tanács nyári vezetőképző és nyelvi kurzusán Londonban folytatta, majd 1990-ben German Marshall ösztöndíjasa volt az Egyesült Államokban. 1992-93-ban a Harvard és a George Washington egyetemeken közpolitikával foglalkozott. 1996-tól a politikatudomány kandidátusa, 2008-ban az ELTE-n politikatudományokból habilitált. 1982-től 1987-ig az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán oktatott tanársegédként, 1994-96-ban a jogi kar politológiai tanszékén adjunktusként, 1996-től docensként tanít.

 

1987-től az MTA Társadalomtudományi Intézetének (ma: Politikai Tudományok Intézete) tudományos munkatársa. Emellett 1983 és 1988 között alapító igazgatója a Társadalomtudományi Szakkollégiumnak, mely ma a Bibó István Szakkollégium nevet viseli. 1989-től egy éven át a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsának elnöke, valamint a Hazafias Népfront alelnöke volt. 1991-ben megalapította, és 1998-ig vezette a Századvég Politikai Iskolát, valamint irányította a Századvég Politikai Elemzések Központját. 

 

1991-ben Göncz Árpád akkori köztársasági elnök ifjúságpolitikai tanácsadója lett, erről a tisztségről 1994-ben lemondott. Közben 1991 és 1992 között az Európa Tanács ifjúsági központ és alapítvány tanácsadó testületének tagja. 1995-től 2002-ig a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOKÖ Alapítvány kuratóriumának elnöke. 1998-ban, a jobboldal választási győzelme után megalakult Orbán-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal vezetője lett, miniszteri rangban („kancelláriaminiszter”). 2000 és 2002 között ilyen minőségében a miniszterelnök helyettese volt. A Századvég című folyóirat alapító szerkesztője, 1996-tól társszerkesztője, 2002-től a Századvég Alapítvány elnöke.


Kutatási területei: ifjúsági- és társadalmi mozgalmak, politikai pártok, politikai szocializáció és választói magatartás, közigazgatás és kormányzati politikák, az alkotmányos berendezkedéssel és állammal kapcsolatos elméletek.


Az Országgyűlés 2010 júliusában az [Alkotmánybíróság]? tagjává választotta.
 


A szócikkhez társított címkék:
alkotmánybíróság , Stumpf István , Századvég

Szponzorált hirdetések

 

Hirdetés


Szakmai partner



Médiapédia Patikapédia Netpédia Jógapédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia internetes tudástár jóga tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése

Szakmai partner