Már 342 szócikk közül válogathatsz.

A Politikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes tudástár. Legyél Te is a Politikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


 

1962. augusztus 8-án Budapesten született. 1981-ben érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, majd 1984-ig hivatalsegédként dolgozott a budapesti Kisipari Termeltető Vállalatnál. 1990-ben a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémián teológusként végzett. 1989-ben megszerezte a baccalaureatus (teológiai egyetemi végzettség), 1990-ben a licentiatus (teológiai tudományos fokozat), 1991-ben a laureatus (teológiai tudományos fokozat), 1997-ben a Phd fokozatot. 1990 és 1994 között az Országgyűlés Hivatalának alkalmazottja, a KDNP-frakció hivatalvezetője, frakciótitkára és szóvivője volt.


1992-ben az ELTE-n szociológus diplomát szerzett. 1996-ban címzetes egyetemi docensi kinevezést kapott. 1989 tavaszán a Kereszténydemokrata Néppárt alapító tagja volt. 1990-ben országos elnökségi, 1990-1991-ben intézőbizottsági tag, 1993-1994 között a fegyelmi és etikai bizottság elnöke, az I-II. kerületi szervezet elnöke, 1997-ben párt alelnöke volt. Varga László halála után, 2003 végén a KDNP elnökévé választották, majd 2006-ban megerősítették pártelnöki posztján.


1994-ben a [KDNP]? országos listájáról került be a Parlamentbe, ahol 1994-től jegyző, 1995-ben a KDNP-frakció helyettes vezetőjévé választották. 1997-ben rövid ideig a párt egyik alelnöke, majd több párttársával együtt kizárták a pártból és a frakcióból, emiatt jegyzői pozícióját is elvesztette. Rövid független képviselői munka után 1997 októberében egyedüliként az MDF képviselőcsoportjához csatlakozott. Az első Orbán-kormány idején, 1998-tól a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyházi ügyekben illetékes helyettes államtitkáraként dolgozott. 2002 áprilisában Fidesz-MDF közös országos listáról szerzett újabb mandátumot, immár a˙Fidesz frakciójához csatlakozva.


2002-ben az újjáalakult KDNP elnökhelyettese lett, majd Varga László halála után a KDNP elnöke lett, 2003. december 6-án megerősítették pártelnöki posztján. Programja szerint a KDNP olyan önálló párt marad a Fidesz vezette szövetségben, amely tételesen vállalja a keresztény egyházak társadalmi tanait. 2006-tól Bács-Kiskun megye 7. választókerületének lett a képviselője, 2010-ben megvédte egyéni mandátumát. 2006. május 16-tól a KDNP frakcióvezetője volt, s részt vett a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának munkájában is.


2010. május 29-től a [második Orbán-kormány]? tárca nélküli minisztere, miniszterelnök-helyettese.
 


A szócikkhez társított címkék:
második Orbán kormány , miniszterelnök-helyettes , Semjén Zsolt dr.

Szponzorált hirdetések

 

Hirdetés


Szakmai partner



Médiapédia Patikapédia Netpédia Jógapédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia internetes tudástár jóga tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése

Szakmai partner