Már 342 szócikk közül válogathatsz.

A Politikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes tudástár. Legyél Te is a Politikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Kövér László dr.

 

a Magyar Köztársaság Országgyűlésének leendő elnöke

 

 

 

1986-ban az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában tudományos segédmunkatárs.

1983-ban a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium egyik alapítója, 1984-1988 között szenior, illetve nevelőtanár.

1984 és 1990 között a Századvég című társadalomelméleti folyóirat alapító szerkesztője, 1987-1988-ban a MTA-Soros Alapítvány ösztöndíjasa. 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködési Egyesület elnökségi tagja.

1990-től a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének vezetőségi tagja, 1994-től elnöke.

 

Politikai életút:


1988. március 30-án a Fidesz alapító tagja.

1989 nyarán részt vett az Ellenzéki Kerekasztal ülésein, illetve a háromoldalú politikai tárgyalásokon.

1988. októberben a párt országos választmányának tagjává, majd 1993-ban a párt egyik alelnökévé s így az elnökség tagjává választották. 1997 és 1999 között, majd 2001. májustól pártja ügyvezető alelnöke.

2000. január 30. és 2001. május 5. között a párt elnöke.

2002 nyarán az országos választmány elnöke lett, 2003. június 28-án az általános tisztújítás során újjáválasztották; választmányi elnökként tagja az öttagú pártelnökségnek.


1990 óta országgyűlési képviselő (1990: Veszprém 3. vk., Pápa, 1994: országos lista, 1998: Veszprém megyei lista).

1994. június 28. és július 31. között frakcióvezető.

1998. július 8-tól 2000. május 3-ig a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter.

2000. májustól 2002. májusig frakcióvezető-helyettes. 2002. áprilisban az országos listáról szerezte mandátumát.

2002. május 21-től a honvédelmi és a nemzetbiztonsági állandó bizottságokban kezdett dolgozni, utóbbiban elnökként.

A 2006. évi országgyűlési választásokon Veszprém megyei területi listán szerzett mandátumot.

2010-ben ismét országgyűlési képviselő.

2010. augusztus 6-ától a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke; Schmitt Pált (a leendő köztársasági elnököt) váltja a tisztségben.

 

Képzettség: jogász

 

Forrás: az Országgyűlés honlapja


Szponzorált hirdetések

 

Hirdetés


Szakmai partner



Médiapédia Patikapédia Netpédia Jógapédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia internetes tudástár jóga tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése

Szakmai partner