Már 342 szócikk közül válogathatsz.

A Politikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes tudástár. Legyél Te is a Politikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


 

1964. március 14-én született Debrecenben. Nős, három gyermeke van.


1982-ben érettségizett a KLTE Gyakorló Gimnáziumában Debrecenben.1989-ben végzett a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem tervgazdasági szakán.Egyetemistaként a Rajk László Szakkollégium tagja, 1986-ban titkára volt.
 

1989-től egy évig a Konjunktúra-, Piackutató és Informatikai Intézet tudományos segédmunkatársa volt, és a Közgazdaság-tudományi Egyetemen óraadóként mikroökonómiát tanított.
 

1988. március 30-án a Fidesz alapító tagja.1989-ben részt vett a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon, tagja volt az [Ellenzéki Kerekasztal]? tárgyalócsoportjának.1989-1990-ig a párt politikai tanácsadó testülete, 1992-től a gazdaságpolitikai csoport tagja.
 

1994. júniustól 2003. májusig a pártelnökség tagja, 1995-től 2003-ig alelnök.1994-től a Hajdú-Bihar megyei szervezet elnöke, tisztségében az általános tisztújítás során is megerősítették.
 

2003 nyarától a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség önkormányzati tagozata elnökségi tagja, majd ugyanez év őszétől választókerületi elnök.
1990 óta országgyűlési képviselő (1990: országos lista, 1994: Hajdú-Bihar megyei lista, 1998: Hajdú-Bihar 3. vk., Debrecen).
Az 1998. októberi 18-i önkormányzati választásokon Debrecen megyei jogú város polgármestere lett.
 

2001 tavaszán elnyerte az Év polgármestere kitüntető címet.
 

1998. szeptembertől 2002. májusig frakcióvezető-helyettes, a számvevőszéki bizottság elnöke.
 

A 2002. áprilisi országgyűlési választásokon az első fordulóban megvédte debreceni mandátumát.
 

Október 20-án másodszor is Debrecen polgármesterévé választották.
 

Az új Országgyűlés május közepi megalakulását követően a számvevőszéki állandó bizottság tagja, 2003. júniusig az önkormányzati bizottság alelnöke; majd a helyek júniusi újraosztásától a szakbizottság tagjaként dolgozik tovább. A számvevőszéki bizottságban 2004. augusztus 27-én befejezte munkáját.


2006-ban már az első fordulóban országgyűlési képviselővé választották. Pártjának frakcióvezető-helyettese. Az őszi önkormányzati választásokon újból Debrecen polgármestere lett. 2007-ben, a Fidesz tisztújító kongresszusán a párt egyik alelnökévé választották [Pelczné Gáll Ildikó]?, [Pokorni Zoltán]? és Varga Mihály mellett.

 

A 2010-es országgyűlési választásokon megvédte egyéni mandátumát, illetve megőrizhette tagságát az önkormányzati és területfejlesztési bizottságban.


A Fidesz országgyűlési győzelmét követően 2010. május 14-étől a párt ügyvezető alelnöke lett.
 


A szócikkhez társított címkék:
Fidesz , Kósa Lajos

Szponzorált hirdetések

 



Szakmai partner



Médiapédia Patikapédia Netpédia Jógapédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia internetes tudástár jóga tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése

Szakmai partner