1963. május 3-án született Karcagon. Kisújszálláson érettségizett, majd 1987-ben a szegedi József Attila Tudományegyetem jogi karát cum laude eredménnyel végezte el. Ezután a SZIM Karcagi Gépgyár Rt. jogi előadója, majd jogtanácsosa lett, Az 1990-es önkormányzati választás után a helyi képviselő-testület mindössze huszonhét évesen megválasztotta a város polgármesterének. Az önkormányzati választási reform után 1994 és 2006 között további négy alkalommal választották meg immár közvetlenül polgármesternek fideszes jelöltként.
1989 óta a Fidesz tagja, Jász-Nagykun-Szolnok megyei alelnöke. 1998-2002-ben, majd 2006 óta Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselő. A 2002-ig tartó ciklusban az ügyrendi, valamint a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság, illetve 2001–2002-ben a nemzetbiztonsági bizottság tagja volt. A ciklus alatt frakcióvezető-helyettes volt. 2006-tól 2007-ig a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság, majd 2010-ig az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagjaként dolgozott.
1994-98-ban, majd 2002-től a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés tagja, 1994-98-ban, illetve 2002-2006-ben a Fidesz frakció vezetője volt. 2010-ben a parlamenti választások első fordulójában Fidesz-KDNP területi listáján kapott mandátumot. 1998-tól a Kunszövetség elnöke, 2009-től a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke. A 2010-es országgyűlési választáson ismét a Fidesz és a KDNP Jász-Nagykun-Szolnok megyei listájáról szerzett mandátumot.
2010. május 29-től a második Orbán kormány vidékfejlesztési minisztere.