Az államcsőd azt az állapotot jelenti, amikor az állam fizetésképtelenné válik, vagyis kiadási kötelezettségei egy részét vagy egészét nem tudja teljesíteni. Az, hogy pontosan melyik kiadásra nincs fedezet, részben döntés kérdése: az állam moratóriumot hirdethet az államadósság törlesztésre, vagy nem fizeti ki az állami alkalmazottakat, a nyugdíjakat és egyéb szociális juttatásokat. Amennyiben ez az állapot átmeneti jellegű, akkor likviditási problémáról beszélhetünk, ha pedig tartósan fennáll, akkor inszolvencia, más szóval fizetésképtelenség alakul ki.
Államcsőd többféleképpen alakulhat ki:
- A költségvetés félretervezése, tartósan fennálló rossz kormányzás esetében
- Külső körülmény miatt: ha a gazdaságot rendkívüli sokk éri, amely a bevételeire és /vagy kiadásaira drasztikus hatást gyakorol
Az állam ezekben az esetben hitelfelvétellel vagy államkötvények kibocsátásával a pénzpiacról pótolhatja a hiányzó bevételeket, melyeket a később megérkező bevételekből vissza lehet fizetni.
Éppen ezért igazi probléma akkor van, ha az állam a hiányát fedező, illetve az államadósság megújítását szolgáló államkötvényekre nem talál vevőt. Ilyen estre példa eddig a történelemben akkor volt, amikor egy ország háború vagy kiugróan rossz vezetői döntések miatt óriási mértékben eladósodott, közben elvesztette a piacok bizalmát, és már senkit sem tudott meggyőzni arról, hogy hitelezzen neki, bármekkora felárat is kínált érte.
Az államcsőd kedvezőtlen hatást gyakorol a befektetőkre, a gazdaságra és az állampolgárokra is. Az ország valutája elértéktelenedik, melynek következményeként az infláció jelentősen megnövekszik.
A közelmúltban két ország, Argentína és Izland államcsődje került reflektorfénybe. Argentína 2002 februárjában került lejtőre, amikor a kormány a peso-dollár árfolyamot nem rögzítette, hanem engedte azt szabadon változni. Néhány napon belül elkezdett drasztikusan elértéktelenedni az ország fizetőeszköze, az infláció 60%-kal megemelkedett a korábbi szinthez képest, a munkanélküliség 22%-osra nőtt, bezárt több mint 100 ezer üzlet, a lakosság 45%-a a hivatalos szegénységi küszöb alatti jövedelemből élt. A sztrájkok és zavargások mindennaposak lettek.
Izland mélyrepülése 2008 októberében, a pénzügyi válság kirobbanásakor indult el. Az összeomláshoz az vezetett, hogy a legtöbb bank helyi kézben volt, a bankszférát túlfűtött növekedés jellemezte a válság kitörésekor. A bankok kedvezőbb, többnyire devizaalapú hitelekkel próbálták betömni a réseiket, amíg Amerikából kiindulva be nem fagytak a devizapiacok. Három helyi nagybank összeomlott, melyek 61 milliárd dolláros (az ország GDP-jének 12-szerese) adósságot hagytak maguk után, aminek nem akadt finanszírozója. Az izlandi koronát nem vásárolták a devizapiacon, így nem is volt árfolyama. A helyi tőzsdeindex, ami túlnyomó részt banki részvényekből állt, elveszítette értékének 77%-át. A deviza olyan mértékben felértékelődött, hogy csak az juthatott hozzá, aki érvényes hajó- vagy repülőjeggyel rendelkezett (Izland ugyebár szigetország, hivatalos pénzneme a korona). A cégek csak végszükség esetén juthattak külföldi fizetőeszközhöz – az érdekesség az, hogy Izland minden szükségletét külföldi cikkekkel fedezi.
Az államcsőd szele 2008 októberében Magyarországot is megérintette, az államkötvény aukciók sorozatos sikertelensége, illetve a nemzeti fizetőeszköz drasztikus leértékelődése miatt a kormány az [IMF]?-hez, illetve az Európai Unióhoz fordult készenléti hitelkeretért. A pénzügyi és gazdasági válság újabb hulláma miatt a magyar kormány 2011 novemberében egy újabb IMF megállapodás szükségességéről tájékoztatta a közvéleményt.