Azon magatartásminták, értékek és problémakezelési technikák összessége, amit egy társadalmi csoport kialakít. A csoportok politikai kultúrajának domináns tényezői egy-egy nemzet politikai kultúráját jelentik.
Politikai kultúrája nemcsak az aktív, iskolázott, politikai elemzést és ítéletalkotást ambicionáló csoportoknak van, hanem azoknak is, akik a politikai jelenségekhez emocionálisan vagy ad hoc módon viszonyulnak.
Két amerikai politológus, Almond és Verba a politikai kultúrát a rendszer tényei és intézményei irányában megnyilvánuló orientációs mintaként definiálták. A politikai kultúrára a tradíciók, a történelmi tudat, a motivációk, a normák, a csoportérzelmek, szimbólumok hatnak intenzíven.
Vannak olyan politikai kultúrák, ahol a deklarált értékekkel való azonosulás a fontos és vannak olyanok, ahol a viselkedési minták a fontosabbak. Az utóbbit politikai ritualizmusnak nevezik. A politikai kultúra értékei bizonyos értelemben mélyebb, bizonyos értelemben sekélyebb árkokat húznak az egyes csoportok közé, mint az aktuálpolitikai, pártpolitikai ellentétek.
Úgy tűnik, hogy a magyarországi politikai kultúrában jelenleg az egymással szemben álló erők közös vonása, hogy valamilyen módon reflektálniuk kell a múlt három elemére: a történelmi Magyarország felbomlására, Magyarország második világháborús szerepére és a szocialista időszakra, benne különösen 1956-ra. A választópolgárok többsége számára ezek releváns hivatkozási pontok, melyek a jövőre-jelenre vonatkozó programok közötti racionális mérlegelés eredményét befolyásolják. A magyarországi értelmiség politikai kultúrájában jellegzetes történelmi törésvonal továbbá a 48-as, 67-es törésvonal. Ez a törésvonal rendületlenül túlélt rendszerváltásokat. Ennek legfontosabb oka nem egyszerűen abban keresendő, hogy a történelem analóg helyzeteket teremtett a magyarországi értelmiségi elitcsoportok számára, hanem mindenekelőtt abban, hogy a korlátozott nyilvánosság viszonyai között a jól ismert és könnyedén dekódolható történelmi szimbólumok és üzenetek megkönnyítették a kommunikációt az értelmiségi elit és a vele azonos politikai kultúrában felnőtt szélesebb középosztály számára.
Sokak szerint a politikai kultúrák különbözőségének elemzése a pillanatnyi pártérdekeknél mélyebb összefüggések elemzését is lehetővé teszi. [Kende Péte]?r és [Tellér Gyula]? pl. három magyarországi egymás mellett élését vázolja fel: egy nemzeti-népit, egy szocialistát és egy modernizáló liberálist. Ezek teljes társak: mindegyikben egyformán jelen vannak szegények és gazdagok, falusiak és városiak, iskolázottak és iskolázatlanok. A polgári mozgások e szerint az elmélet szerint csak a három családon belül történhetnek.
Más érvelések szerint viszont a magyarországi politikai kultúra meghatározó eleme az ideologikus politika és a pragmatikus mindennapok közötti távolság, s középszinten, azaz a vidéki városi önkormányzatokban, szakszervezeti tömörülésekben a nagypolitikai szempontból legképtelenebb koalíciók (MDF, SZDSZ, SZDSZ, FKgP stb.) felállása.
Fontos eleme a politikai kultúranak, hogy pl. személyi döntésekben a politikai szempont néven nevezéssel, vagy a tisztán politikai választás szakmai kérdésként való beállításával kell-e azt a politikai közvélemény előtt legitimálni. A politikai kultúra kérdéskörébe tartozik, hogy mennyire tolerálja egy társadalom a különböző politikai véleményeket és vannak-e olyan politikai kérdések, amelyek felvetése a politikai közvéleményből való kirekesztést vonja maga után. Az értelmiség politikai kultúrájáról az egyik legfontosabb mutató, hogy milyen mértékben jelennek meg a politikai, pártpolitikai ellentétek a szakmai szervezeteken belül.