Szócikk változásai

Szócikk neve: Szekularizáció
Verzió: 1  
Változtatta: Edina
Változtatás dátuma: 2009-10-01 16:46:26
A törölt sorok áthúzottan, piros színben láthatóak, a hozzáadott új sorok zöld színűek.

A szekularizáció vallástudományi, vallásszociológiai, teológiai és politikai fogalom, ami egy adott [társadalom] életéből a vallás, az egyház kiszorulását, az [állam] és az egyház elkülönülésének folyamatát jellemzi.

Nem tévesztendő össze a szekularizmussal, amelynek célja a vallás teljes kiszorítása, az állam és az egyház maradéktalan szétválasztása.

A szekularizáció eredetileg elvilágiasodást jelentett. Elsőként a szerzetes vagy a pap egyházból való kilépését, a világi életbe való visszatérésének jogi aktusát, majd az egyházi vagyon világi kézbe kerülésének folyamatát jelentette.

A szekularizáció három eleme:

- a társadalom differenciálódása

- a vallásosság csökkenése

- a vallás visszahúzódása

Szekularizációs folyamatok Európában

Először 1648-ban, a [harmincéves háború]t követően használták a szekularizáció fogalmát az egyházi birtokok visszavétele kapcsán.

Angliában kolostorokat oszlatott fel [VIII. Henrik], mely szintén szekularizációs lépés volt.

[II. József] egyik első intézkedése volt 1781-ben a [türelmi rendelet], amely az eddigieknél szabadabb vallásgyakorlást biztosított a reformátusok, az evangélikusok és az ortodoxok számára. Az uralkodó zárolta a Rómának küldött egyházi jövedelmeket, és ellenőríztette a pápai bullákat. 

A [jozefinista] politika értelmében az egyház az állam egyik eszköze volt, amelynek - mint minden más alattvalónak - csak akkor volt létjogosultsága, ha az uralkodót szolgálta.

1782. január 12-én II. József szekularizációs rendeletet hozott, aminek következtében 140 olyan kolostort oszlattak fel, amelyekben sem oktatás, sem betegápolás nem folyt.

A Francia Nemzetgyűlés 1789. november 2-i határozatában a kiürült államkincstár feltöltésére az egyházi vagyont kérette be, tekintettel arra, hogy az egyház vagyona valójában a nemzeté, s az egyház csupán a lelkészek fizetésére, a szegények ellátására fordítja. A vagyon államosítása mellett a papságot is állami hivatalnoki státuszba helyezték, s a papokat állameskü letételére kötelezték. Ezt a papok fele nem teljesítette. 1790-ben feloszlatták a szerzetesrendeket, a püspökségek száma 135-ről 83-ra csökkent és elárverezték az egyházi birtokokat. 

A regensburgi birodalmi gyűlés 1803. február 25-én született választmányi határozata a Német-Római Birodalom területén megszüntette az összes egyházi fejedelemséget, kivéve a mainzi érsekét, aki Németország prímása volt, továbbá megszüntették az egyházi birodalmi rendeket. 

1848 és 1914 között egész Európában szekularizációs folyamatok zajlottak, az államok egymás után váltak szekulárissá. A pápai állam visszaszorult a Vatikánba, a pápai birtokok nagy része pedig az új olasz állam tulajdonába került. Egyre több országban bevezették a kötelező polgári házasságot, állami felügyelet alá vették az oktatást, s ezekkel párhuzamosan egyre mértékadóbbá vált az állam semlegessége, a vallásszabadság és a felekezeti jogegyenlőség. A XX. század első felében egyre erősödött a nemzetek szakralizálódása, majd a nagy egyházi kultuszok és tanítások visszaszorultak, és helyükre új, nemzeti-nacionalista ideológiák, mítoszok és "szentek" léptek.