Már 342 szócikk közül válogathatsz.

A Politikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes tudástár. Legyél Te is a Politikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


A hatalom azt a képességet vagy erőt jelenti, amely alapján valaki vagy valami akaratát, szándékát másra, másokra rá tudja testálni. Ez a hatalom különösen akkor mutatkozik meg, amikor valakinek nincs szándékában a másik akaratát elfogadni, tudomásul venni vagy magáévá tenni, esetleg még ezzel az akarattal szembefordul, annak ellennáll, ennek ellenére az ő ellenében ható akarat érvényesítését nem tudja megakadályozni.

 

„Hatalomnak azt a társadalmi kapcsolatokban rejlő lehetőséget nevezzük, amely megengedi, hogy az egyik ember akár a másik ellenállása ellenére is véghez vigye akaratát, függetlenül attól, hogy erre a lehetőségre mik, vagy milyen eszközök adnak módot.” [Max Weber]?, A [szociológia]? alapfogalmai.

 

Ahhoz, hogy az egyik ember alávesse magát, engedelmeskedjen a másik akaratának valójában nem kell erőszak vagy erőszakkal való fenyegetés. Így szociológiai értelemben a hatalom fogalma nem azonos a fizikai hatalommal vagy a politikai hatalommal, vagy akármelyik más olyan hatalommal, amelyről például Lord [Bertrand Russell]?: A hatalom c. könyve szól. Bizonyos értelemben a mindennapi életben a befolyásnak vagy hatásnak nevezett jelenséggel rokon.

 

Általában szólva a hatalom meghatározása úgy szól, hogy az két ember vagy csoport stb. viszonylatában megfigyelhető olyan többé-kevésbé egyoldalú, azaz csak az egyiknél meglévő (vélt vagy valóságos) képesség vagy lehetőség, amely jelentős változást tud okozni a másik ember magánéletében vagy sorsában az előbbi illető vagy mások cselekedetei által.

 

A hatalom eredetét tekintve az állatvilágból származik. A csoportéletet élő fajok (például farkasok vagy a csimpánzok) körében nem ritkán nagyon erős csoporton belüli hierarchia van. A hatalom tehát nem fajspecifikus sajátossága az embernek, hanem nagyon komoly előzményei vannak az állatok között, ahol a hatalom egyenlő az írányítás és elosztás jogával.


A szócikkhez társított címkék:
hatalom

Szponzorált hirdetések

 



Szakmai partner




Szakmai partner