Már 342 szócikk közül válogathatsz.

A Politikapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes tudástár. Legyél Te is a Politikapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


 

Baló György

 

Baló György 1947. június 14-én született, Budapesten.
Televíziós újságíró, a Magyar Televízió kulturális igazgatója.


Pályafutása:


1970-1975 a MTV Híradójánál előbb gyakornok, majd később szerkesztő-műsorvezető.
1975-1988 a MTV külpolitikai szerkesztőségénél dolgozik, később helyettes vezető lesz. Emellett más műsorok szerkesztő-műsorvezetője is volt, mint például a Panoráma, a Stúdió és a Hírháttér.
1989-1990 a MTV2 igazgatója, és a televízió választási irodájának vezetője. Az 1990-es választási kampány tévés követésének producere, főszerkesztője és producere.
1991-ig a Napzárta főszerkesztője.
1992-től a Krétakör című műsor főszerkesztője.
1994-ben a Drót – kábeltévés heti hírműsor társalapítója, szerkesztője és műsorvezetője.
1995-ben rövid ideig egy vállalkozás ügyvezetője volt.
1997-től kereskedelmi televíziózásban helyezkedik el, az Első Magyar Kereskedelmi Televízió (Írisz TV) vezérigazgatója, azonban a kereskedelmi televíziók frekvenciákra kiírt pályázaton alulmaradt a versenytársakkal szemben (RTL Klub, TV2). Ezt követően a TV3-nál helyezkedett el, vezérigazgatója volt annak 2000-es megszűnéséig.
2000-ben visszatért a MTV-hez. Műsorkészítőként dolgozott az Aktuális és a Záróra című műsorokban.
2002-ben az adó kulturális igazgatójának nevezték ki. 2002 és 2003 között a Hét című műsor főszerkesztője.
2005-2007 között az Este, majd A Szólás Szabadsága című műsorok szerkesztő-műsorvezetője.
2008-ben a pekingi olimpia idején a sportszerkesztőségnek dolgozott.
Többször pályázott a csatorna elnöki posztjára, azonban egyszer sem választották meg.
2009 augusztusától 2009. december 31-ig a Magyar Rádió Kossuth adón a 180 perc című műsort is vezette.


Egyéb tevékenységek:


1989-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke
1986-1989 a Magyar Film- és TV-művészek Szövetségének társelnöke
1982-1988, 2003- elnökségi tag, INPUT (International Public TV, a köztelevíziók nemzetközi szervezete)
Zsűri elnök, illetve zsűritag nemzetközi televíziós fesztiválokon (Prix Italia, Banff, Berlin).
Az ELTE Szociológiai Intézete posztgraduális képzésében televíziós menedzsmentet tanított, illetve előadásokat tartott külföldi egyetemeken a German Marshall Fund szervezésében.


Díjak:


Rózsa Ferenc díj (1982)
Balázs Béla díj (1988)
Pulitzer emlékdíj (1991)

 

 

Kapcsolódó szócikkek


Kolosi Péter
Geszti Péter


A szócikkhez társított címkék:
műsorvezető , riporter , TV , újságíró

Szponzorált hirdetések

 



Szakmai partner



Médiapédia Patikapédia Netpédia Jógapédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia internetes tudástár jóga tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése

Szakmai partner